Üdvözöljük a Lamforg Kft. honlapján!

Cégünk 2005-ben alakult családi vállalkozásként. Kezdetben elsősorban lakosság részére készítettünk kisebb bútorokat, de ma már megrendelőink inkább cégek, iskolák, óvodák, szállodák, stb. Az elégedett megrendelőknek köszönhetően cégünk növekedése folyamatos a válság hatásának ellenére is. Ennek oka a felkészült szakembergárda, mely faipari mérnökökből, faipari technikusokból, és évtizedes tapasztalattal rendelkező szakmunkásokból áll. Ismerjük az új anyagokat, technológiákat, részt veszünk a különböző kiállításokon, szakmai bemutatókon, folyamatosan képezzük munkatársainkat. Bútorainkat saját terveink alapján, a megrendelőtől kapott tervek alapján, vagy lakberendezők, belsőépítészek tervei alapján készítjük a legmodernebb gépekkel. Számos referenciával rendelkezünk országszerte, és a határokon kívül is. 2013-tól elindult bútorasztalos szakmunkás tanuló képzésünk. Célunk a folyamatos fejlődéshez szükséges szakemberek biztosítása cégünk számára.

Csonka János
Ügyvezető